Szeretett kisautóm minden mozzanatát végigkísérheted.

barchetta

barchetta


Bevezető

2017. január 31. - kisBarchetta


img_7311.JPGimg_6477.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016. szeptember9. Ezen a napon vettem meg életem második autóját egy piros fiat barchettát. Előtte egy 2002-es 1.2-es fiat puntom volt és valami izgalmasabbra, stílusosabbra vágytam, aminél él a kifejezés ,,vezetési élmény". Egyik nap szembe jött velem egy piros barchetta lenyitott tetővel. Ekkor határoztam el, hogy lecserélem a mostani autómat. Egy hónapra rá meg is vettem. 

Az autó amit megvettem részben indokolja is ennek a blognak az írását ugyanis a barchettások között jól ismert ,,massimo" becenévre keresztelt autó lett az enyém. És ez hogyan kapcsolódik a bloghoz? A massimo kettővel előttem lévő tulaja írta először a barchetta.blog.hu-t. Nagy pozitívum volt vásárlásnál, hogy mielőtt megvettem az autót, végig tudtam olvasni a történetét. Láttam, hogy szerető, igényes gazdája volt és nem vakon kellett tapogatóznom. 

 

Szóval most, január 31-én úgy döntöttem, hogy elkezdem én is a kis autóm életének dokumentálását, mert a tervek szerint sok kaland fog várni ránk. 

Néhány kép amik az első megtekintésnél készültek:
image8.jpegimage3.jpeg
image13.jpg

süti beállítások módosítása