Szeretett kisautóm minden mozzanatát végigkísérheted.

barchetta

barchetta


Hogyan állítsam be a perem nélküli ablakot?

2017. szeptember 29. - kisBarchetta

Jó régen írtam blogbejegyzést. A kevés szabadidő mindig egy jó kifogás, de most tényleg ez a helyzet ugyanis elindítottam egy új vállalkozást. De ez a blog nem erről szól. 

Azóta az elromlott kormányszervó szivattyút kicseréltettem. Magamnak nem tudtam megcsinálni, mert sehogy nem fértem hozzá. 10.000 Ft-volt a szivattyú és vagy 4x ennyi a munkaköltség. Viszont nagyon megérte, mert nincs már idegesítő hang és nem kell félnem hogy beáll a rendszer

Most egy újabb projektbe kezdtem. Vettem egy keménytetőt. Horvát Frigyestől, aki barchettákat bont, természetesen használtan 100.000 forintért. Fekete, kicsit karcos, de csak közelről látszik. Talán majd lefényezem ha nagyon zavar. A keménytetőre a tél miatt volt szükség. A vászontetőm PVC és sajnos nem úgy öregedett, mint kéne. Néha becsöpögött a víz, hiába javítgattam. Nem volt vészes, és jól is van burkolva az autóm padlója, de a tudat zavart. Nem akartam, hogy a kocsi szenvedjen az én hülységem miatt úgyhogy megvettem a tetőt, tavaszra pedig beidőzítettem egy ponyva cserét.

Na de már tökre unod ezt olvasni, neked is van ilyen autód, te is sokat szarakodsz vele, oké-oké jöjjön már a lényeg: 

Hogyan állítsd be az ablakodat?

image1.jpegAz első lépés, hogy lebontod a bőr díszelemet az ajtóról. Itt nyers erőt kell használni, mert műanyag bepattanós pöckök tartják. Én ezzel sokat szarakodtam, mert a kilincs körül lévő műanyag burkot sehogyan nem tudtam leszedni, márpedig le kell. Végül rájöttem, hogyha az ajtó bal oldalán szedem le először a burkolatot akkor ki tudom akasztani a kilincset a fehér műanyagoknál és máris gyerekjáték.

 

Második lépésként 2 dolgot kell beállítanod. A dőlését az ablaknak és a végpontját, hogy ne tudd túl magasra nyomni felhúzásnál. Mindkettő nagyon egyszerű, de nekem nem sikerült elsőre hibátlanul beállítaniA dőlését 2 ponton tudod állítani. Az ablak elején és az ablak hátulján. Így tényleg nagyon fasza lesz. Úgy döntögeted ahogy csak akarod. 

screen_shot_2017-09-29_at_19_47_24.png

Ezen a képen bejelöltem a 4 pontot ahol állítani tudod az ablakot. Alul a két kék pont a 2 csavar, ami a dőlésért felelős. Ehhez egy imbuszkulcsra lesz szükséged. Felül a 2 pont a végpont állító, amihez egy laposfejű csavarhúzó kell.

46aa53b3f9dfd1689dd1e5009303d65f.jpgEngedd le az ablakod annyira, hogy a képen látható, sinen futó alkatrészt lásd. Ennek az alkatrésznek az alsó részén találsz egy kis csavart, amibe egy kicsi imbuszkulcs illik. Na ezt csavargatva tudod állítani a döntést. Ugyan ezt az alkatrészt kell keresned az ablak elején is.

 

 

 

 

Na ez megvan, menjünk tovább. Túl magasra megy az ablak. Le kell bontanod az ablakod tömítését. Ez az a tömítést amit az autóban ülve csukott ajtóval látsz. Ide rakod fel a könyöködet lehúzott ablaknál (vagy éppen tetőnél).

 

image10.jpeg

Ha ezt leszedted akkor belelátsz a szerkezetbe felülről is. Tök érdekes, érdemes átvizsgálgatni, hogy melyik szerkezet miért felelős. Itt huzogattam az ablakot egy jó időn keresztül, hogy mindent lássak, értsek. 

Innentől kezdve már csak rajtad és a türelmeden múlik a játszadozás. Beállítod, becsukod, figyeled, újra állítod. Egy 10-20 percet el lehet szarakodni vele az tuti. 

Sok sikert, hajrá! :)

image12_1.jpeg

Az ablakom állítgatás után. (Még állítanom kell rajta. Amint lesz egy kis szabadidőm, nekiesek újra)


Szélfogó fel, kosz le

danieknal_taj_kicsi.jpg

 

Oké, ezzel a képpel kicsit előre ugrottam. 

Kezdjük mondjuk déltől. Végeztem az egyetemen, sétálok ki a parkolóba. A nap csodálatosan süt, a szemüveget muszáj felvennem. Odaérek az autóhoz. Meglátom, hogy milyen koszos és megállapítom, hogy ez nem egy olyan autó aminek szabadna így kinéznie. Különben is a felni már így is elég nagy büntetés neki, nehogy már ennyi igényesség ne legyen az autóm felé. Persze nem a saját hibámból adódóan nézett ma így ki az autó. Az időjárás előrejelzés 1 hete minden napra esőt mondott és a szabadidőből sem voltam úgy elárasztva az elmúlt hetekben. Minden nap kocsiba be és rohanás. Na de ma. Ma végre korán végeztem, az időjárás is megfelelő és pont belefér az időmbe, hogy foglalkozzak egy kicsit vele. 

Beültem az autóba. Egy csoporttársamat eldobtam két sarokkal odébb, amikor útközben eszembe jutott, hogy ez egy kabrió. A tél annyira elfeledtette velem ezt a tényt, hogy ehhez két sarok kellett. Na mondom akkor félreállunk és gyorsan lenyitjuk. Megyek tovább, élvezem a napsütést. A zenét kikapcsoltam, mert lenyitott tetővel még szebben szól a motor. Ahogy az Árpád-hídra érek és gyorsítok, egy tornádó kapott el. Ma nagyon szeles nap volt és rendesen összekócolt. Megállapítottam, hogy eljött az idő. Itt az idő visszarakni a szélfogót, mert már megint van értelme, hogy bennt legyen. Mostantól elkezdhetem végre élvezni, hogy olyan autót vettem ami a jó időben él igazán.

 Egy kis timelapse videó a munkálatokról a magyarázkodás előtt:

 

Szóval a szélfogót gyorsan el is kezdtem befaragni az autóba. Nem egy nagy mulatság, mert 2 csavar tartja, de azért bemutatom.

screen_shot_2017-02-28_at_20_56_22.png

screen_shot_2017-02-28_at_20_59_21.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha jól emlékszem egy 17 es dugókulcs kellett hozzá és pár perc alatt meg is volt. Az ülések mögött 2 feltűnően nagy csavarfejet találunk mindkét oldalon. Nálam az egyik oldalon szerencsére ez sárgára van festve, ezért a fenti képen ez könnyen észrevehető. Ez a csavar tartja az öv szerkezetét. Éppen ezért vigyázni kell, mert ha kicsavarod ez leesik és igaz, nem olyan nagy dolog visszarakni, de mégis fölöslges szarakodás. Ha lecsavarod a burkot, ami alatt az egész van, akkor talán még egyszerűbb, de én nem így csináltam mondván, hogy az én módszeremmel gyorsabb és könnyebb. Nem tudom, hogy igazam volt-e, de elfelejtettem, hogy vigyázni kell és gyorsan kicsavartam mindkét oldalon. Csak az egyik oldalon esett le az övszerkezet, de ahol leesett ott azért szarakodtam, hogy bele tudjam újra csavarni a csavart. Most, hogy ki van csavarva mindkettő, a helyére illesztettem a szélfogó hálót, aminek a két kis alsó pöckein van 1-1 lyuk a két oldalon és azon kell átdugni a ,,sárga" csavart. Átdugtam és becsavartam az övszerkezetbe. Meghúztam és kész is.

screen_shot_2017-02-28_at_21_09_19.png

 

 

Fennt van a szélfogó, végre lehet tető nélkül nagyobb tempóval is közlekedni anélkül, hogy leszakadna a fejünk. 

Most pedig a jól megérdemelt mosás, amit a videóban meg tudtok nézni. Amint lemostam, gyorsan elvittem az autót egy közeli helyre, hogy lefotózzam. Így készült az első kép.

screen_shot_2017-02-28_at_21_21_29.png

 

 

16930532_1128643543931416_1760921362_o.jpg



Új embléma a popsira

Grafikusként illik tudnom, hogy az ördög a részletekben rejlik. Mint egy leadott arculat dizájnnál, az autómnál is ugyan annyira fontos, hogy minden részlet a helyén legyen. Éppen ezért akkora élmény, hogy folyamatosan fejleszthetek rajta valamit, ezáltal is egyre inkább a sajátomévá válik.
Ahogy a címből is kiderült, most a hátsó fiat logót cseréltem le a gyárilag szépen kivitelezett barchetta feliratra. 

Ha esetleg teis kedvet kaptál, az alábbi linken tudod megrendelni a matricát. Sokat rendelek az e-bay-ről és már meguntam a több hetes várakozást ezért választottam egy drágább szállítási módot így körülbelül 2-3 nap alatt a postaládámban is volt a logó. https://www.isaydingdong.co.uk/ourshop/prod_3569266-Fiat-Barchetta-Text-Laser-Cut-Self-Adhesive-Car-Badge-6.html


A következőkben összefoglalom a logócsere folyamatát.:

(Ha a képekre kattintasz, megnézheted nagyban is)

 

dsc_0326_easy-resize_com.jpg

A kezemben a megrendelt barchetta felirat. Műanyag, de fém hatású. A hátulján pedig kétoldalú matrica. Alig várom, hogy felrakhassam.

 

 

 

 

dsc_0334_easy-resize_com.jpg

 A régi felirat már kifakult, megviselte az elmúlt 20 év. Az előző tulaj adott hozzá egy ugyan ilyen, csak kétszer ekkora logót. Elvileg a szerelője adta neki. Marad a fiókban, mert az csak rontana a helyzeten.

 

 

 

 

dsc_0342_easy-resize_com.jpg

 Miután megtisztogattam az autó hátulját, a jó öreg hajszárítós-melegítős technikával el is kezdem az ragasztó olvasztását.

 

 

 

 

dsc_0346_easy-resize_com.jpg

Mivel a hajszárító lassabban olvasztotta a ragasztót, mint terveztem ezért rá kellett segítenem kicsit egy tompa fejű, vékony műanyag darabbal, aminek következtében már félig feljött a felirat és észrevettem, hogy ez nem csak simán ragasztva van. Fontos, hogy semmilyen éles fém tárggyal ne nyúlj hozzá, mert sértheted a fényezést!

 

 

dsc_0349_easy-resize_com.jpg

 A feliratot két pöcök tartotta a helyén. Két lyuk a hátsó idomon. Na, most akkor mi lesz?

 

 

 

 

dsc_0360_easy-resize_com.jpg

A régi és az új logó egymás mellett.

 

 

 

 

 

dsc_0361_easy-resize_com.jpg

 Miután letisztogattam a maradék ragasztót, kimértem az új felirat helyét és egy papírlappal belőttem a vízszintet. Nem csúszhat el semmi, nem szabad hibázni.

 

 

 

 

dsc_0362_easy-resize_com.jpg

 A felirat teljesen jól kitakarja a két kis lyukat. Hibátlan.

 

 

 

 

 

dsc_0363_easy-resize_com.jpg

Már húzom is le a ragasztó védőrétegét és nyomom oda a szépen kimért helyre. 

 

 

 

 

 

 

A végeredmény magáért beszél:

dsc_0371_easy-resize_com.jpg

 

Összehasonlítva jól látszik a különbség. Kicsit csinosabb, kicsit világosabb, kicsit tisztább. Jobb, mint amire számítottam. 

dsc_037df5_easy-resize_com.jpg

 

 

A végére pedig egy kép az emeletről. Ebből a perspektívából tetszik a legjobban az autó.

dsc_0396_easy-resize_com.jpg

 

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha te is nekiállsz, akkor sok sikert!:)

 

 

Frissen mosva!

valentín nap, nitro +

Február 14., kedd van, valentin nap.

Mostanában egész sokat süt a nap. A napsütést, a 8-10 fokot és a valentinnapot összekötve megajándékoztam az autót egy alapos mosással. Mivel nagyon szépen fel lett polírozva az autó az előző tulaj által, ezért nagyon hálás egy ilyen mosás. Az autóból kiszállásnál rutinszerűvé válik 5-6 méter után a visszafordulás, telefon elő és egyből 1-2 fotó készítése. 

Az első kép is egy ilyen szituációban készült. Sikerült két főnök merci közé berakni az autót és a szokásos visszafordulásnál meglepődtem... Milyen kicsi ez az autó. Körülbelül 188 centi vagyok, 84 kiló és mégsem érzem soha, hogy szűkös lenne az utastér. Ez a kép viszont jól szemléleteti, hogy valójában tényleg nagyon kicsi. 

A másik kettő képet azért töltöttem fel, mert meg kellett állapítanom, hogy ez az autó a Shell-t szereti a legjobban. A fogyasztáson is érezni, de kicsit a teljesítményen is. Bár ez lehet már csak placebó. Minden esetre nem a sima 95-öst szoktam tankolni hanem a kicsit drágább V-power nitro+-t. Továbbra is imádom az autót. 

fullsizerender-r.jpg

 

 

img_3605-r.jpg

 

img_3603_1.JPG

Végre egy kis napsütés

 

Az előző bejegyzésben említettem, hogy amióta megvettem az autót nem igazán tudtam lenyitni a tetőt. Most végre február 3-án 10 fok fölött volt a hőmérséklet és a nap is kisütött. Az előző hetek -10, -15 fokaihoz képest ez akkora felüdülés volt, hogy muszáj volt elmennünk Dobogókőre autózni. Már el is felejtettem milyen érzés lenyitott tetővel szelni a kanyarokat. 



Kattints a képre a videó elindításához!

kep.jpg

Tél előtt kabriót venni? Hülye vagy?

tél, első szervíz


Amikor meséltem az ismerősöknek, hogy mit vettem, mindenki ugyan azt a kérdést tette fel:

,,De télen nem fogsz fázni a kabrióban?"

Akkor még nem sejtettem, hogy ennyire hideg lesz a telünk.

Elmesélem, hogy mi történt azóta, hogy megvettem az autót és hogy hogyan lehet átvészelni egy telet egy ilyen autóban, hogyan viseli a mediterrán sportautó a fagyos időjárást.  

 

teli_bari_2.jpg

image2_2.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

Már szeptember elején megérkezett a hideg ezért közel 2 hetet tudtam az autót tető nélkül használni és ez a mai napig nem igazán változott. Jelenleg ónoseső esett Budapest környékén. (lásd kép)

 

Nade kezdjük az elején. Vásárlás után egyből átvittem a haverokkal a szerelőaknához és alánéztünk az autónak, megvizsgáltuk, hogy mi milyen állapotban van. Mivel gondos tulajai voltak, hatalmas kő esett le a szívemről amikor nyugtázhattuk magunkban: ,,Az autó nagyon jó állapotban van".

Persze az első szervíz nem maradhat el. 153 ezer kilóméter körül vettem és 2-3 ezer kilóméter múlva volt esedékes az olajcsere. Első szervíznél ezeket orvosoltuk:

  • olajcsere
  • olajszűrő csere
  • jobb első lengőkarszilent csere
  • 4 fékbetét csere (itt hibáztunk, mert tárcsát is cserélni kellett volna, erről késöbb)
  • légszűrő csere
  • új akkumulátor
  • felkerültek a téli papucsok :(

image16.jpeg

 

image4.jpeg

image8_1.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

image22.jpeg

A sokszor feltett kérdésre a válasz pedig egyszerű:
A fiat puntomban sokkal többet fáztam, mint a bariban. Lehet, hogy ezt sokan nem tudják, de attólmég, hogy egy autó cabrió, van teteje. Az 1.2-es motorral 15-20 percet kellett mennem mire elkezdtem érezni a meleget, ennek az autónak azonban nagyobb a motorja és ezáltal a fűtés is sokkal gyorsabban éri el a kellő hőmérsékletet. Szóval a fázás még kevésbé probléma, mint a kemény tetős autómnál.

A cabrió probléma másképpen jelenik meg egy ilyen öreg autónál télen. Például, a különleges barchetta kilincs pillanatok alatt be tud fagyni és nem tudsz bejutni az autóba. Vagy az ajtó üvege odafagy a gumi tömítéshez és szintén nem tudod kinyitni az ajtót. Vagy maga az ajtót zár fagy be és alig bírod elforgatni a kulcsot benne. Vagy a belső műanyag kilincs megfagy és ahogy feszegeted eltörik. Ez történt velem is...

image7_1.jpeg

image8_3.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De ezek apróságok, amiket simán kezelni tud az ember. Szóval attólmég, hogy kabriód van, ugyanúgy használhatod télen. A tetőnek biztos nem tesz jót és a garázsban tartott autónak télen biztos, hogy nem lesz baja, de ez egy használati tárgy, a tető meg úgyis cserés lesz hamarosan. Ha igényes, gondos tulaj vagy, szépen meg tudod tartani a jó állapotát. 

 

 Végére egy szomorú képpár a téli kerékcseréről:



image21.jpegimage20_1.jpeg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása